Az, hogy milyen módon tároljuk az értékeinket, igen csak fontos, hiszen hosszabb távon komoly pénzösszegeket spórolhatunk meg azzal, ha minden megfelelő helyen pihen. Természetesen manapság már több lehetőség közül választhatunk, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy a polcrendszerek milyen módon alakíthatók, valamint hogy mekkora mennyiségű karbantartást igényelnek. A felhasznált alapanyagok tekintetében igen csak széles a paletta, hiszen vannak, akik a hagyományos, fából készült polcokat részesítik előnyben, míg mások csakis a fémből készült polcrendszereket veszik meg. Ez utóbbi kapcsán a dexion polc az, ami a legjobb megoldás lehet, hiszen hatalmas teherbírással rendelkezik, emellett a speciális kialakításnak köszönhetően könnyedén hozzá rögzíthetjük a falhoz, a padlóhoz, vagy éppen a plafonhoz. Amikor pedig úgy döntünk, hogy bővíteni szeretnénk a már meglévő polcokat, arra is van lehetőség, viszont ekkor mindig legyünk tisztában azzal, hogy mekkorák a rendelkezésünkre álló méretek.