Nincs is annál jobb, mint amikor a természet lágy ölén tudunk pihenni és kikapcsolódni, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy éppen mit is szeretnénk kipróbálni, hiszen ennek megfelelően kell megszereznünk az adott napot. Ezen felül persze az sem utolsó szempont, hogy mekkora társaság az, akikkel megyünk, hiszen gyakran egy több napos túra kapcsán mindig ekkor kell foglalni. Tény, hogy kell némi jó idő ahhoz, hogy például egy canyoning túrán részt tudjunk venni, viszont akkor, amikor ez is megvan, semmi más dolgunk nincs, mint az adott napra koncentrálni. Szerezzünk be mindent, amire csak szükségünk lehet, emellett pedig abban is biztosak lehetünk, hogy némi odafigyeléssel könnyedén bele jövünk majd mindenbe, csak kitartónak kell lenni. Ha pedig minden rendben van és jól éreztük magunkat, akár több alkalommal is elmehetünk egy ilyen különleges túrára, ahol tökéletes és minőségi körülmények között tudunk kikapcsolódni és átadni magunkat a pihenés lehetőségeinek. A tökéletes pihenés tökéletes élményekkel pedig valóban minden szempontból jó lehet számunkra.