Miután megszereztük a jogosítványt, tisztában kell lennünk azzal, hogy valóban nagy felelősséget kell majd a vállunkra venni, ugyanis egyáltalán nem egyszerű minden szabályt maradéktalanul betartani. Ami viszont minden esetben fontos, hogy az alapszabályokat maradéktalanul megtartsuk, ugyanis ha nem így teszünk, valóban komoly problémákkal nézhetünk szembe. Azonban manapság már igen csak sok lehetőségünk van azzal kapcsolatban, hogy milyen módon jöjjünk rá többek között arra is, hogy mekkora az alkohol mennyiség a szervezetünkben. Ugyanis létezik erre egy kalkulátor, amelybe csupán néhány adatot kell betáplálnunk. Az alkohol kalkulátor vezetés előtt éppen ezért remek megoldás lehet, hiszen a kapott értékek alapján valószínűleg elgondolkozunk majd azon, hogy valóban érdemes-e kockáztatni. Ha pedig lehetőségünk van rá, pár pohár alkohol elfogyasztása után semmiképp se üljünk autóba, hiszen komoly következményei lehetnek. A későbbiek során pedig biztosan bánni fogjuk majd ezt a rossz döntésünket.