Az alkalmazottakkal kapcsolatban mindenképp szem előtt kell tartani, hogy maximális szinten meg kell felelni minden törvényi előírásnak. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően minden a lehető legnagyobb rendben lehet, de emellett még a különféle büntetési tételek miatt sem kell aggódnunk. Fontos, hogy a hivatalos papírokat mindenképp naprakészen tartsuk, hiszen ennek fényében alakulhat minden úgy, ahogyan szeretnénk. A bérszámfejtés kapcsán pedig mindenképp profi szakembereket kell megbízni, pontosan azért, mert ennek köszönhetően minden úgy alakulhat, ahogyan arra szükség van. Emellett pedig ami még lényeges, hogy a szükséges adó fajtákat is maximális szinten befizessük, hiszen ennek köszönhetően nem kell majd a kellemetlenségek miatt sem aggódnunk. És ez az, ami egy nagyobb cég életében mindenképp lényeges lehet, főleg akkor, amikor igen csak feszített a munkatempó, és ilyenkor nem szabad plusz dolgokra fordítani az időt, amiből a lehető legkevesebb áll a rendelkezésünkre. Ha pedig kérdésünk lenne, a könyvelőnek tegyük fel őket, ha biztosra szeretnénk menni.