Ha valóban kevés hely áll a rendelkezésünkre, mindenképp érdemes minden egyes négyzetcentimétert maximális szinten kihasználni, hiszen a későbbiek során ezek mindig jól jöhetnek. Ha különleges megoldásokra vágyunk, a salgó polc galériák valóban jók lehetnek, pontosan azért, mert a belmagasság is könnyedén kihasználható maximális szinten. Ami viszont mindenképp lényeges, hogy ilyenkor minden különleges elemet megvásároljunk, hiszen ha így teszünk, akkor könnyedén össze tudjuk rakni majd az egész szerkezetet. Ha pedig már bizonyos ideje használunk salgó polcokat, biztosan tudjuk, hogy milyen módon lehet őket rögzíteni. A salgó láb pedig ekkor is szükséges, hiszen az alap tartó elemeket mindig alaposan rögzíteni kell, akár több helyen is. ha pedig ezzel is megvagyunk, jöhetnek a lapok, amelyek azért fontosak, hogy a tárolás a későbbiek során probléma mentes legyen. Ha pedig már csak a pakolás van hátra, érdemes rendszerezni, hiszen ennek köszönhetően tudunk majd mindent megtalálni, amire csak szükségünk lehet év közben.